Solari üzent a több lehetőséget követelő játékosainak

Ficsura Ádám
Ficsura Ádám
újságíró, 2018 december 6. 13:00

A minap a legnagyobb spanyol lapban jelent meg egy nyilatkozat a Real Madrid megbízott edzőjéből lett vezetőedző, Santiago Solaritól, amely leginkább egy üzenetként fogható fel a “blancók” összes játékosa, kiváltképpen talán a mellőzése miatt immár a távozáson gondolkodó Isco felé…

“24 játékosunk van a keretben, plusz a srácok a Castillában, mindenkinek számára nyitott a lehetőség, hogy beverekedje magát a kezdőbe, és mindenki ugyanúgy bizonyítania kell az edzésen, hogy érdemes arra, hogy a 11 játékos között számoljak vele. Senkinek sincs bérelt helye a kezdőcsapatban, azért mert valaki korábban jól játszott, de épp nincs formában, simán a kispadon találhatja magát, ugyanakkor ez természetesen bármikor változhat is.”

– idézi a Marca Santiago Solarit, aki kinevezése előtt 2016-tól a tartalékcsapatként funkcionáló, Real Madrid Castilla csapatát irányította, és összesen öt éven át a “királyi gárda” utánpótlásbázisán tevékenykedett.

A 42 éves argentin szakember azt is külön kiemelte, hogy tudatosan, a saját nevelésű fiatalokra szeretné építeni hosszútávon a csapatát.