Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

200 millióért venne csatárt a Barca – sajtóhír

A csatársor megfiatalítását hosszútávú projektként kitűző FC Barcelona vezetősége egy friss információ szerint jövő nyáron jelentős összeget lenne hajlandó áldozni célja elérése érdekében…

A Daily Star információi szerint a katalán óriás 200 millió fontért jövő nyáron megvásárolna a Tottenham klasszisát, Harry Kane-t a 32. születésnapja előtt álló Luis Suarez hosszútávú pótlása érdekében.

A 25 esztendős angol csatár a Spurs ikonikus játékosa, hiszen már a korosztályos csapatokban is a csapat szerelését viselte, bár eleinte rendszerint kölcsönben szerepelt, 2013 óta a Tottenham első keretének tagja, és a 2014-2015-ös kiírástól kezdődően 28 gólnál kevesebbet egyik évben sem regisztrált, az előző idényt például 41 találattal fejezte be 48 pályára lépésről.

Kane emellett a világbajnokságon is bizonyította, hogy a válogatottat is képes a fontos meccseken a vállára venni és góljaival kiélezett meccseket dönthet el, egyértelműen napjaink legjobb csatárai közé tartozik.

A forrás azt is megemlítette, hogy a stadionépítés elhúzódása és költségeinek megemelkedése miatt Spurs rákényszerült arra, hogy Christian Eriksen és Harry Kane közül legalább az egyik sztárját eladja, de mindannyian biztosak lehetünk benne, hogy 150 millió fontos összeg alatt egyiküket sem lesznek hajlandóak értékesíteni.