Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Félelmetes végjátékkal a Liverpool kiejtette a Napolit! – videóval

A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a C-csoportban óriási küzdelemre volt kilátás, ugyanis a Nápoly, Liverpool és PSG hármas közül csak kettő juthatott tovább az utolsó fordulóban. 

Ahogyan az várható volt egyik csapat sem fog bekkelni, ugyanis mindkét csapat támadólag lépett fel. A vörösök folyamatosan vették át a játék irányítását. Az első komoly lehetőség a 8.percben Robertson beadása után Mohamed Szalah került ziccerbe, de rosszul kezelte le a labdát odalett a nagy lehetőség. Egy perccel később túloldalon is ziccer alakult ki, miután egy beadás után a második hullámban érkező csapatkapitány Marek Hamšík durrantott a léc fölé. A folytatásban a vörösök játszottak fölényben, a 23.percben Mané ugyan a hálóba talált, de Skomina les miatt érvénytelenítette azt. Ezt követően is az olaszok térfelén folyt a játék, de Ancelotti taníványai remekül védekeztek. A hajrában erősőd hazai nyomás a 34.percben hozta meg a várva várt sikert, ugyanis Mohamed Szalah révén a vörösök szerezek vezetést. A bekapott gól után a nápolyi együttes szinte azonnal ritmust váltott, de nem tudtak mit kezdeni a helyzettel és komoly egyenlítési lehetőség nélkül zárták a félidőt.

Fordulást követően a Liverpool kezdett jobban és az 50.percben Hamšík labdavesztését követően Szalah került ziccerbe, de lövése éppenhogy a kapu bal oldala mellé szállt. Ezt követően is mindkét oldalon akadtak lehetőségek, a 61.percben Henderson lövését fogta könnyedén Ospina majd a két perccel később Milner megugrása után az angol játékos lőtt centikkel mellé. A 68.percben Alexander-Arnold megpattanó lövése sem okozott gondot a vendégek hálóőrének. A 75.percben Szalah eldönthette volna a továbbjutás sorsát, Ospina az utolsó pillanatban egy nagy bevetődéssel mentette meg csapatát a góltól. Az utolsó 15 percre teljesen szétszakadt a pálya, Robertson nagy labdája után Mané ziccerét ismételten Ospina védte bravúrral. A 78.percben újabb meccslabdát szalasztott el a Liverpool, Van Dijk lövése a kapu fölé szállt. A véghajrában a Liverpool többször is eldönthette volna a mérkőzést és a továbbjutást, három perccel a vége előtt Szalah labdája után Mané százszázalékos ziccert rontott. A 92.percben Milik a legjobb tizenhat közé jutathatta volna az olaszokat, de jött Alisson és szenzációs védéssel megmentette a csapatát.

FC Liverpool – SSC Napoli 1-0 (1-0)
Anfiel Road, Liverpool Vezette: Skomina (szlovén)
Gólszerzők: Szalah (34.)
Sárga lapok: Van Dijk (13.), Szalah (83.), Robertson (90+1.), Mané (90+3.) ill. Koulibaly (40.)
Kiállítás: 

Liverpool: Alisson – Robertson, Van Dijk, Matip, Alexander-Arnold (Lovren 90.) – Milner (Fabinho 84.), Henderson, Wijnaldum  – Mané, Firmino (Keita 79.), Szalah. Vezetőedző: Jürgen Klopp

Napoli: Ospina – Maksimovič, Albiol, Koulibaly, Rui (Ghoulam 70.) – Allan, Hamšík, Ruiz (Zielinski 62.) – Callejon, Mertens (Milik 67.), Insigne. Vezetőedző: Carlo Ancelotti

https://www.youtube.com/watch?v=PF6Cn_vPZOI

A csoport másik mérkőzésén a PSG idegenben a pokol Arénájában lépett pályára. A PSG két csoport riválisa a Liverpool és a Nápoly is megégett Belgrádban. Ennek ellenére a párizsi együttes már a 10.percben mattolta a szerbeket és Mbappé passzából Cavani volt eredményes. A folytatásban is a franciák uralták a mérkőzést, a 40.percben a párizsiak brazil sztárja Neymar növelte kettőre a vendégek előnyét. A második félidőben a hazai együttes kezdett aktívan, aminek eredményeképpen sikerült is szépíteni a belgrádi együttesnek Gobeljic révén. A PSG a 74.percben Marquinhos góljával a győzelmet és a csoportelsőségét is bebiztosította a PSG, míg a végeredményt a 92.percben Mbappé állította be.

Crvena Zvezda – PSG 1-4 (0-2)
Rajko Mitič Stadion, Belgrád, Vezette: Collum (skót)
Gólszerzők: Gobeljic (56.) ill. Cavani (10.), Neymar (40.), Marquinhos (74.), Mbappé (90+2.)
Sárga lapok: Pavkov (28.) ill. Kehrer (29.)
Kiállítás: 

A C-csoport végeredménye: