Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Piqué már nem csak tervezgeti a jövőt!

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Gerard Piquének igencsak komoly ambíciói vannak a futballt illetően, ám már az oldalvonalon túlról. A Barca középhátvédje úgy hírlik, túllépve a tervezésen, megtette az első lépéseket előre.

(Kép: as.com)

Diari d’Andorra című lap munkatársa, Iván Álvarez szerint Piqué saját cége, a Kosmos Holdingon keresztül megvette az FC Andorra nevű kis csapatot.

A zsurnaliszta szerint, a világ -és Európa-bajnok hátvéd nem jelentette még be hivatalosan a klubvásárlást. Mr. Álvarez ugyanakkor megemlíti azt is, hogy a jelenleg hatásos spanyol jogszabályok nem gátolnák meg azt a Piquét a ‘vásárlásban’, akit az a cél is vezérel(het), hogy egy kis csapattal kivívja a spanyol felsőbb ligákban történő szereplés jogát.

Az 1942-ben alapított klub a spanyol ötödik osztálynak megfelelő Primera Catalan  bajnokságban szerepel. Legnagyobb sikereként a Fútbol Club Andorra 1994-ben megnyerte a Copa Catalunyát, továbbá többször is szerepelhetett a spanyol harmadosztályban.

Amennyiben igazak a hírek, az FC Andorra felemelkedéséről nem kizárt, hogy hallani fogunk.