Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Komoly érvágás érte Dárdai csapatát

Szomorú hír érte a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC csapatát, ugyanis a berlini gárda egyik legnagyobb tehetségének kiújult a korábbi sérülése és a következő időszakban biztosan nem állhat a magyar szakember rendelkezésére…

A Liverpooltól kölcsönzött szerb középpályás Marko Grujic éppen a múlt hónapban tért vissza a Hertha soraiba, és az elmúlt hétvégén az Európa-liga csoportját már biztosan megnyerő Eintracht Frankfurt elleni bajnoki mérkőzésen csapata győztes találatát szerezte.

Sajnálatos módon, azonban a 22 éves labdarúgó korábbi bokasérülése kiújult az egyik edzésen, és az első híradások szerint a 2018-as naptári esztendőben már biztosan nem léphet pályára többször.

Grujicsot a közelmúltban Dárdai a legjobb középpályásnak nevezte, aki eddig megfordult a kezei alatt, mióta 2015. februárjában átvette a Hertha irányítását.

A kék-fehérek 14 fordulót követően az előkelő, hatodik helyet foglalják el a Bundesliga tabelláján, az idei évben még a VfB Stuttgart, az Augsburg és a Bayer Leverkusen ellen fognak pályára lépni.