Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Közvetlen riválistól igazolna az Arsenal – sajtóhír

Angol lapinformációk szerint az Arsenal januárban mindenképpen új igazolást szeretne végrehajtani hátvédposztra, miután a közelmúltban az évad hátralévő részére kiesett Unai Emery hátsó alakzatának egyik alappillére.

(Fotó: Express)

Az idei szezonban eddig tíz bajnoki és öt Európa-liga-mérkőzésen szereplő 23 éves Rob Holding térdszalag-szakadást szenvedett a Manchester United elleni találkozón, és az előzetes várakozások szerint nem léphet már pályára a 2018-2019-es szezonban.

Pótlása érdekében az “Ágyúsok” az ESPN értesülései szerint “Vörös Ördögöknél” parkolópályára helyezett Eric Baillyt és a Chelsea rutinos játékosát, Gary Cahillt szándékoznak megkörnyékezni.

A 24 éves elefántcsontparti Bailly mellőzése következtében mindössze három Premier League-találkozón kezdett az aktuális kiírásban, abból is két startot még augusztusban tudhatott le, míg a 32 esztendős Cahill egyetlen PL-találkozón jutott 22 perc lehetőséghez, egyébként csak az Európa-ligában és a Ligakupában szerepelt. Bizonyára bármelyiküket is választja az Észak-londoni gárda, bármelyiküket olcsón meg tudnák szerezni.