Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Solari a Man. United középpályását nézte ki a Real számára – sajtóhír

Az aktuális spanyol lapértesülések szerint a Real Madrid már a Santiago Solari által gyakran mellőzött és a távozás felé hajló Isco helyettesítésén kezdett el munkálkodni, legalábbis a legújabb kiszemelt neve kapcsán csak erre lehet gondolni…

Az El Gol Digital információi szerint Santiago Solari ugyanis a Manchester United spanyol középpályását, Juan Matát szeretné a “királyi gárda” soraiban látni a következő szezontól.

A 30 esztendős labdarúgó szerződése az évad végeztével lejár a United-nél, és egyelőre bizonytalan, hogy sikerül-e megállapodni vele a folytatásról, noha állítólag a manchesteri klubvezetés a továbbiakban is marasztalná a spanyol légióst.

Mata számára a Real Madrid visszatérést jelentene, nem csak hazájába, hanem szűkebb értelemben vett otthonába is, hiszen utánpótláskorában a Real ifjoncai között nevelkedett, a 2006-2007-es idényt a Real Madrid Castillában töltötte, mielőtt eligazolt volna a Valenciához. Az Old Traffordra pedig 2014. januárjában már a Chelsea-től került akkori klubrekordot jelentő összegért, mintegy 46 millió euróért.