Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb brazil legenda a Maracana Hall of Fame-ben

Nem sokkal azután, hogy hatodik alkalommal is a világ legjobbjává választották, most újabb hatalmas megtiszteltetés érte az Orlando Pride brazil támadóját Martat. A történelem egyik legjobb női játékosát az illetékesek beválasztották a Maracana Hírességek Csarnokába.

Csapat szinten is halmozta a sikereket Marta (csak a Bajnokok Ligája, illetve a világbajnoki győzelem maradt el egyelőre), az pedig vitathatatlan, hogy soha egyetlen női játékos sem volt képes arra, hogy jóval több mint egy évtizeden keresztül a legjobbak között maradhasson a neve. Sőt, felesleges a brazil hölgyemény sikerhalmozásáról múlt időben beszélni, lévén még mindig csak 32 esztendős.

A manapság az egyesült államokbeli Orlando Pride-ban játszó Marta ott volt a helyszínen Rioban, ahol az óriási megtiszteltetés érte. A gólerős csatár a lábnyomatát hagyta ott, ezzel hivatalossá téve jelenlétét a Maracana Hall Of Fame-ben. Hősnőnk természetesen óriási lelkesedéssel fogadta, hogy olyan nagyságok társaságába került, mint Pelé, vagy Zico:

„Nagy örömömre szolgál, hogy megkaptam ezt az elismerést, ez csodálatos. Ez sokat jelent azoknak a lányoknak és nőknek, akik a sportban küzdenek. Remélem, nem leszek sokáig egyedül, és majd más nők is itt hagyják a lábnyomukat. A sport a kultúra része, értékekre tanít, alapvető eszköze a mindennapi életünknek.”

– bölcselkedett a világ idei legjobbja.