Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea is beállt a sorba a fiatal olasz labdarúgóért – sajtóhír

Annak ellenére, hogy csapatának elnöke kizárta a téli eladását, továbbra is lankadatlan az érdeklődés az olasz futball következő nagy tehetsége iránt, gyakorlatilag már a komplett Serie A-s és Premier League-es élmezőnynél felmerült a leigazolásának lehetősége…

A Calciomercato portál híradása értelmében ezúttal a Chelsea vezetői szemelték ki a Cagliari tehetséges középpályását, Nicoló Barellát. Mindez már csak azért sem csoda, mert a Maurizio Sarri menedzser mellett asszisztensként dolgozó Gianfranco Zola kiváló kapcsolatokkal bír Szardíniában származása és a Cagliarinál eltöltött évek révén – erre alapozva a londoni “Kékek” még akár esélyesek is lehetnek a játékosok megszerzésére.

Csakhogy az elmúlt időszakban a teljesség igénye nélkül a Szigetországból már a Manchester United, a Tottenham és a Liverpool, valamint Olaszországból a Juventus, a Napoli, az Inter, az AC Milan és az AS Roma egyaránt kinézte magának a 21 éves irányítót, így mindenképpen komoly versenyfutásra lehet számítani érte.

Barella az idei szezonban szülővárosa, a Cagliari valamennyi bajnoki mérkőzésén pályára lépett, egy gólt szerzett, mindemellett pedig a kis csapat mezőnyjátékának alapembere, éppúgy kiveszi a részét a játék szervezéséből, mint a védekezésből, és az ősszel már négy mérkőzésen az olasz felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott.