Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Arsenal új üdvöskéje: „Nem volt könnyű alkalmazkodni”

A mai napig huszonegy meccses veretlenségi szériánál jár az Arsenal együttese. A londoni együttes új menedzserrel (Unai Emery), illetve két bajnoki vereséggel kezdte az idényt. Azonban meglepően gyorsan összeállt a korábbi PSG-edző kezei között a csapat. A jelek szerint Emery megtalálta a megfelelő embereket a megfelelő posztokra.

Az egyik ilyen megfelelő ember nem más, mint a nyáron vásárolt Lucas Torreira. A magyar Arsenal-berkekben csak „Kistülöknek” becézett védekező-középpályás az ősz folyamán játszotta be magát a kezdőcsapatba, mégpedig Granit Xhaka párjának a középpálya közepére. A 22 esztendős Torreira folyamatosan jól teljesít: lelkes játéka, előrelátó mozgása a 166 centiméteres magassága ellenére is kitűnik a pályán. A szakértőket egyöntetűen meglepte, hogy az uruguayi válogatott játékos ilyen gyorsan beilleszkedett az angol bajnokság egyik topcsapatába. Sőt, még saját magát meglepte:

„Az utolsó szezonomban jelentkezett egy csomó csapat a Sampnál, de soha nem gondoltam Angliára, elsősorban olasz klubokról volt szó. Voltak problémáim a nyelv és a kommunikáció terén. Az itteni labdarúgáshoz nem könnyű alkalmazkodni: a játék intenzitása, időtartama és minősége is nagyobb. A Sampdoriaban megszoktam, hogy játszok a Serie A-ban és az olasz kupában, itt pedig négy sorozatban is játszok, illetve még a nemzeti csapatban is.”

– büszkélkedett előrelépésével az „Ágyúsok” új csillaga.