Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NBI: drámai hajrával a Honvéd a 89.percben mentett pontot! – videóval

Az OTP Bank Liga utolsó őszi fordulójában  a szombati játéknapon az egyik legnagyobb hagyományokkal bíró fővárosi rangadóra került sor. A Honvéd ideiglenes otthonában fogadta a városi rivális Újpest együttesét.

Az első játékrész első felében a csapatok nem nagyon rázták meg magukat és nagyon kevés gólszerzési lehetőség adódott az első félórában. Az első félidő utolsó negyedórájában azonban felpörögtek az események, a 38.percben Skvorc lépett oda Nwobodónak, amiért megkapta a második sárgáját, és a vele járó automatikus pirosat. Három perccel később Nagy passza után Gazdag lépett ki azonban Pajovic rossz ütemben érkezett ki kapujából és eltalálta Gazdagot amiért Solymosi büntetőt ítélt. Holender meg is szerezte emberhátrányban a vezetést, miután látványosan a kapu közepébe panenkázta a büntetőt.

Fordulást követően szinte azonnal kiegyenlített az Újpest, Pauljevic jobb oldali beadása megpattant Batikon és Kamberen, ami után Beridzéhez került a játékszer és kilőtte a bal alsót. Az egyenlítést követően a lila-fehérek megnyugodtak, ami után a Honvéd több pontrúgása is magában rejtett több gólszerzési lehetőséget, de végül nem sikerült a kapuba találnia Supka Attila egüttesének. Az újpestiek pedig köszönték szépen a kihagyott Honvéd helyzeteket és a 65.percben egy remekbe szabott akció végén megszerezték a vezetést is Novothny Soma góljával. A lila-fehérek több alkalommal is eldönthették volna a mérkőzést, azonban a kispestiek nem adták fel és a csereként beálló Tischler hat percen azután, hogy beállt pontot mentett a kispestieknek. A bajnokság őszi szezonja a vasárnap esedékes MOL Vidi és Ferencváros összecsapással zárul.


Budapest Honvéd – Újpest 2-2 (1-0)
Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest v.: Solymosi
G.: Holender (41.), Tischler (88.) ill. Beridze (47.), Novothny (63.)

OTP Bank Liga, 18. fordulójának további eredményei:

Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd 2–0 (0–0)
Felcsút, v: Pintér Cs.
Gólszerző: Knezevic (60., 69.)

Paksi FC–Diósgyőri VTK 1–2 (1–1)
Paks, v: Németh Á.
Gólszerzők: Papp (17.), illetve Tajti (15.), Hasani (63.)

Kisvárda Master Good–MTK Budapest 1–0 (0–0)
Kisvárda, v: Radványi
Gólszerző: Ilic (76.)

Szombathelyi Haladás–Debreceni VSC 0–2 (0–1)
Szombathely, v.: Kassai
Gólszerzők: Bódi (14.), Szécsi (58.)

Képek és videók: m4sport.hu