Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnokok Ligája: ma sorsol az UEFA! – RÉSZLETEK

Az elmúlt héten véget ért a Bajnokok Ligája 2018-19-es idényének csoportköre. Az a csoportkör, amely bizony hemzsegett a meglepetésektől, illetve a fantasztikus teljesítményektől.

Ma délben kezdődik, a hagyományos helyszínnek tekinthető Nyonban az UEFA Bajnokok Ligája negyeddöntőinek sorsolása. A szokásokhoz híven ebben a fázisban még nem találkozhatnak azonos nemzetből delegált klubok, illetve most is két kalapból kerülnek össze a párosok. Azaz lesznek a kiemeltek (a csoportgyőztesek), illetve a nem kiemeltek (csoport másodikak), lássuk is, hogy kikről van szó:

Kiemelt kalap:
FC Barcelona (spanyol), Bayern München (német), Borussia Dortmund (német), Juventus (olasz), Manchester City (angol), Paris Saint-Germain (francia), FC Porto (portugál), Real Madrid (spanyol).

Nem kiemelt kalap:
Ajax (holland), Atlético Madrid (spanyol), Liverpool (angol), Olympique Lyon (francia), Manchester United (angol), AS Roma (olasz), Schalke 04 (német), Tottenham Hotspur (angol).

Tehát egyedül az angol bajnokság képviselteti magát négy együttessel (Man. City, MU, Liverpool, Spurs), míg három-három klub mutatja meg magát a Bundesligából és a La Ligából. Az olaszok és a franciák csak két-két túlélővel számolhatnak. Igazi kuriózumként képviseli hazája bajnokságát az Ajax (holland Eredivisie), és a Porto (portugál Liga NOS).

Az esélyek:

Az egyik legmértékadóbb fogadóportál, a William Hill szerint a Manchester City a Bajnokok Ligája megnyerésének favoritja az pszi teljesítmény és a jelenlegi forma tükrében. A legesélytelenebbnek a végső sikerre a német Schalke tűnik az oddsok alapján.Az előző három kiírást megnyerő, immár „Cristiano Ronaldo-mentes” Real Madrid csak a hetedik helyen szerénykedik az erőrangsorban.

(www.williamhill.com)