Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ismét a Barca középpályását akarja a Juventus – sajtóhír

A kölcsön után várhatóan az évad végeztével véglegesen is távozni fog az FC Barcelonától a portugál középpályás, a kérdés talán már csak az, hogy az őt kölcsönben alkalmazó együtteshez, vagy pedig az olasz bajnokhoz…

Az angol The Sun aktuális információi szerint ugyanis az Everton mellett a Juventus csapata is meg akarja szerezni Andre Gomes játékjogát a katalán együttestől.

A 25 éves portugál középpályást a torinóiak már múlt nyáron kölcsön akarták venni, azóta pedig már két másik portugál játékossal erősítettek, és úton lehet feléjük egy harmadik honfitárs is, amely egyfelől Gomes számára is csábító lehet, másfelől pedig az ő ügynöke is az a Jorge Mendes, aki például Cristiano Ronaldo vagy Joao Cancelo érdekeit is képviseli.

Az Európa-bajnok labdarúgó 2016 nyarán 35 millió euró ellenében szerződött a Valenciától a gránátvörös-kékekhez, ám a szurkolók korántsem voltak makulátlanul elégedettek vele. Első idényében 47, a másodikban pedig 31 mérkőzést kapott, de bizonyára a vezetőség tetszését sem nyerte el, hogy a kölcsönadása mellett döntöttek. Gomes az idei szezont többszöri combizom-sérüléséből kifolyólag csak októberben kezdhette el, a liverpooli “Kékeknél” kilenc bajnokin a klub számára meggyőző teljesítményt nyújtott.