Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szerződést bontott csapatával a Real egykori sztárja – sajtóhír

Spanyol lapértesülések szerint hat hónappal a szerződése lejárta előtt közös megegyezéssel elhagyja klubját a Real Madrid korábbi klasszis védője…

(Fotó: Marca)

A Diario AS beszámolója szerint Pepe közös megegyezéssel szerződést bontott a török Besiktas csapatával, miután ismét sérüléssel bajlódik, a csapat pedig anyagi okokból a megállapodás beszüntetése mellett döntött.

A 35 éves portugál védő tavaly nyári leigazolása óta 52 tétmérkőzést játszott az isztambuli együttes színeiben, az idei kiírásban tíz bajnoki mérkőzésen lépett pályára, szerződésbontását követően tavasztól várhatóan korábbi állomáshelyére, az FC Porto csapatához fog visszatérni.

Pepe karrierje legemlékezetesebb időszakát a Real Madrid együttesénél töltötte, melyet 2007 és 2017 között, egy évtizeden át szolgált. Három BL-győzelem mellett háromszor nyert a “királyi gárdával” spanyol bajnokságot, kétszer Király-kupát és kétszer klubvilágbajnokságot, valamint tagja volt a 2016-os Európa-bajnok portugál válogatottnak.