Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Man. Cityt nem érdekli a Real Madrid sztárja – sajtóhír

A korábbi értesülésekkel ellentétben a mostani információk szerint a Manchester City mégsem érdeklődik a Real Madridtól elvágyódó meghatározó játékos iránt…

Az AS aktuális információi szerint a Manchester City mégsem tervezi, hogy ajánlatot tegyen a Real Madridtól a kevesebb játéklehetőség miatt állítólag távozni készülő Isco iránt. A várakozások szerint a Juventus vagy esetleg a Bayern München lehet még érdekelt a szerződtetése iránt.

A 26 éves középpályás alapembere volt többek közt Zinedine Zidane és Julen Lopetegui csapatának is, Cristiano Ronaldo nyári távozásával pedig sokan úgy vélték, hogy ő veheti át a karmesteri pálcát a csapatnál. Mindez nem sikerült neki, Solarinál pedig végképp a kispadra szorult, és jelen állás szerint úgy tűnik, hogy menthetetlenné vált a helyzete a fővárosi klubnál, mely színeiben 2013 óta több mint 250 tétmérkőzést játszott le.

Mióta az argentin vezetőedző irányítja a “blancókat”, Isco jóval kevesebbet játszik, és ezt a Transfermarkt szerint 90 millió eurós piaci értékkel bíró középpályás a hírek szerint igencsak nehezen viseli.