Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eldőlt Zlatan Ibrahimovic sorsa! – hivatalos

Az elmúlt hónapokban több pletyka is felröppent azzal kapcsolatban, hogy Zlatan Ibrahimovic visszatérhet korábbi csapatához, nevezetesen az AC Milanhoz, majd később olyan sajtóhírek is napvilágra kerültek, a svéd klasszis mégsem fogja újra a Rossoneri-t erősíteni. Nos, az utóbbiak bizonyultak igaznak, hiszen Ibrahimovic újabb egy évre aláírt a Los Angeles Galaxyhoz…

Hivatalosan is eldőlt, hogy a következő esztendő folyamán is a Los Angeles Galaxyt fogja erősíteni a rutinos svéd kiválóság, azaz Zlatan Ibrahimovic. Maga Ibra úgy fogalmazott, “még nem végeztem” (ezzel a kijelentéssel a maradás mellett valószínűleg azt is jelzi, hogy egy jobb szezonban reménykedik), míg természetesen a Los Angeles Galaxynál nem éppen boldogtalanok amiatt, hogy a klasszis támadó a maradás mellett döntött…

Zlatan Ibrahimovic első éve az MLS-ben saját szemszögéből nézve nagyon jól sikerült, hiszen 27 bajnoki mérkőzésen 22 találatot szerzett illetve 7 gólpasszt is kiosztott a társai között. Az La Galaxy nem kezdte valami erősen a szezont, hiszen 14 találkozót követően már 6 vereséget is összeszedett a csapat, míg a 15. fordulótól nézve csupán 5 párharcot veszített el az együttes, de a rossz kezdésnek hála a Los Angeles Galaxy lemaradt a bajnoki címért folyó harc nagy szakaszáról…