Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb patinás együttes vinné a DAC támadóját – sajtóhír

Azok után, hogy korábban már beszámoltunk a Galatasaray érdeklődéséről, a nemzetközi sajtóban egy újabb nagy nevű csapatnál merült fel a lehetősége, hogy a januári átigazolási időszakban leigazolják a szlovák bajnokságban (Fortuna Liga) második helyen telelő FC DAC 1904 kiváló csatárát…

Az angol Daily Star információi szerint a skót bajnoki címvédő és aktuális éllovas Celtic Glasgow csapata is le szeretné igazolni a dunaszerdahelyi gárda nagyszerű formában lévő befejező csatárát, az elefántcsontparti Vakoun Issouf Bayót.

A 21 esztendős támadó az ősszel a több magyar légióst is soraiban tudó felvidéki csapat legeredményesebb játékosa volt, a bajnokságban 16 mérkőzésen 10 gólt szerzett, és az Európa-liga két selejtezőkörében lejátszott négy találkozón is eredményes volt háromszor. A házi góllövőlistán Vida Kristopher követi őt 8 bajnoki találattal.

A korábbi híresztelések szerint a török bajnok Galatasaray 3.5 millió eurót fizetne Bayóért, vélhetően a patinás skót klubnak is legalább ennyit kéne majd kicsengetnie érte, de az bizonyos, hogy áron alul semmiképp sem szeretné a DAC eladni meghatározó játékosát a bajnokság kellős közepén.