Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: távozhat a legrégibb játékos!

Antonio Contet egy újabb olasz menedzser követte a Chelsea kispadján. Azonban elődjével szemben a Napolitól érkező Maurizio Sarri csak nagyon kevés játéklehetőség ad a gárdát folyamatosan legrégebben szolgáló játékosának, Gary Cahillnek. A veterán védőért állítólag máris van komoly jelentkező.

Gary Cahill 2012 januárjában hagyta el a Boltont, hogy a továbbiakban a Chelsea-vel halmozhassa a trófeákat. Az akkoriban még stabil angol válogatott bekk rögtön Bajnokok Ligáját is nyert a londoniakkal, a későbbi bajnoki elsőségekről, kupagyőzelmekről már nem is beszélve.

Azonban az évek szépen elszálltak Cahill felett, idén pedig már 34 esztendős lesz. A válogatottból már korábban kiszorult, idén pedig még csak egyetlen bajnokin kapott lehetőséget, akkor is csak csereként, alig 21 percet. Az egykori Aston Villa-nevelés statisztikáját még további négy Európa-liga, és két Ligakupa meccs gyarapítja.

Állítólag azonban már nem kell sokáig a tartaléksorban sínylődnie Cahillnek. A hírek szerint Claudio Ranieri sürgősen meg akarja erősíteni az általa szezon közben átvett Fulham védelmét. A londoni kiscsapat ugyanis az eddig lejátszott huszonegy bajnokiján negyvenhét gólt kapott, ami a legtöbb a mostani szezonban. A gyenge védelem erősítése pedig szinte egész januárban terítéken lesz a Craven Cottage-en, lévén a kiesés szele igen erős ilyenkor januárban, a 19. pozícióban.

Érdekesség: Cahillre, mint a Chelsea legrégebbi játékosára hivatkoztunk. Nos, egy valaki már kicsivel korábban is a „Kékek” felnőtt csapatának tagja volt (2011. nyara), azonban 2014 és 2016 között volt egy „kis” kilengése a Paris Saint-Germainnél. Ez a játékos pedig nem más, mint a brazil David Luiz.