Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszavinnék Spanyolországba a MU hátvédjét – sajtóhír

Spanyol lapinformációk szerint néhány év után visszatérhet a spanyol bajnokságba (La Liga) a Manchester United mellőzött hátvédje, akit a “Vörös Ördögök” az eddigi híresztelések szerint már eladásra szánnak…

A Mundo Deportivo beszámolója értelmében a Sevilla csapata szeretné megszerezni a Manchester Unitednél az aktuális szezonban gyakran jegelt hátvédet, Eric Bailly szolgálatait a januári transzfer-időszak során.

A 24 esztendős elefántcsontparti hátvéd a MU előtt a Villarreal (2015-16) és az Espanyol (2014-15) játékosa volt, nem lenne tehát idegen számára a spanyol bajnokság, míg leigazolásának ötlete korábban már többek közt az Arsenal és az AC Milan csapatainál vetődött fel, azonban eddig egyik kérő sem bizonyult kellően komolynak.

Bailly a harmadik szezonját kezdte meg ősszel a Manchester United alkalmazásában, ám amíg az elmúlt két szezonban több  lehetőséget kapott, a jelenleg futó kiírásban derekáig – minden sorozatot figyelembe véve – mindössze nyolc alkalommal lehetett kezdő.