Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Futács visszatérhet Magyarországra! – sajtóhír

Sajtóhírek szerint a Diósgyőr és a Hajduk Split korábbi támadója ismét a magyar élvonalban folytathatja pályafutását. 

A háromszoros válogatott támadót, aki 18 találattal a 2017/18-as horvát bajnokság gólkirálya volt, április közepén klubja saját szurkolói támadták meg. A Hajduk Split azonban nem állt ki Futács mellett, sőt a második csapatához száműzte, ezért a magyar csatár felbontotta a szerződését a horvátokkal. Szeptemberben még a Buzsáky Ákos vezette III. Kerületi TVE-nél edzett, az őszi szezon végén pedig az MTK edzéseit látogatta és várta a kínálkozó lehetőséget. Néhány nappal ezelőtt kelt szárnyra az a hír, hogy dél-amerikai sajtóértesülések szerint Kolumbiába, a kilencszeres bajnok Independiente Santa Fe-hez igazolhat a támadó.

A legfrissebb sajtóhírek szerint a amigeleken.hu beszámolója szerint a 28 esztendős magyar támadó vissztérhet korábbi sikerei helyszínére Diósgyőrbe, ahol 2013/14-es kiírásban szerepelt kölcsönben a Leicester City együttesétől. Akkoriban 35 mérkőzésen 15 gólig jutott. Futács szerepelt már a török élvonalban, az angol másodosztályban, a horvát élvonalban és a magyar élvonalban is. Pályafutása egészét tekintve 213 mérkőzésen 60 gólig jutott.

Forrás: amigeleken.hu