Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Bournemouth kölcsönvette a Liverpool védőjét! – hivatalos

Mint ahogyan arról nemrég beszámoltunk, az Eddie Howe vezette AFC Bournemouth leigazolta a Liverpool mellőzött támadóját, Dominic Solanke-t. Nos, a cseresznyékhez újabb futballista csatlakozott az Anfieldről, de az előbb említett játékossal ellentétben ő csak kölcsönbe érkezett…

Az AFC Bournemouth a szezon végéig kölcsönvette a Jürgen Klopp által irányított Liverpooltól Nathaniel Clyne-t, aki az előző idényben egy rendkívül súlyos sérülés miatt nagyon kevés alkalommal tudott pályára lépni, felépülése után pedig nem tudta visszaverekedni magát a csapat kezdőjébe. A tapasztalt angol válogatott szélső hátvéd számára tehát mindenképp jót tehet az ideiglenes váltás, hiszen lehetősége van arra, hogy bizonyítson Kloppnak, s emellett újra formába lendülhet…

Nathaniel Clyne-t 2015 nyarán a Southamptontól igazolt le a Liverpool közel 18 millió euró ellenében. Az angol szélső hátvéd gyorsan beverekedte magát a Pool kezdőjébe, továbbá remek teljesítményt is nyújtott. Gyakorlatilag minden túlzás nélkül kirobbanthatatlannak számított az angol sztárcsapatból, ám ahogy említettük, összeszedett egy súlyos sérülést, s felépülése után nem tudta magát visszaverekedni a kezdőbe. Clyne minden frontot egybe véve 103 mérkőzésen húzhatta fel magára a Liverpool dresszét…