Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING! A Barca megállapodott kiszemeltjével – sajtóhír

Több megbízható forrás is megerősítette, hogy végre megszületett a megállapodás az FC Barcelona és a PSG-től elvágyódó középpályás között, aki nyáron csatlakozhat a katalán sztárcsapathoz…

Többek közt a Calcio Mercato portálja és Gianluca Di Marzio is megerősítette a hírt, mely szerint a Barcelona csapata jövő nyártól előszerződést kötött a PSG-nél lejáró szerződésű Adrien Rabiot-val, akinek viszonya annyira elmérgesedett már a párizsiaknál, hogy bizonyára a szerződéséből hátralévő fél évben többször már nem fog pályára lépni a csapatban.

Egybehangzó értesülések szerint a 23 éves játékost öt évre szóló megállapodást kötött a Barcelonával, fizetése pedig szezononként 10 millió euró lesz a gránátvörös-kékeknél.

Rabiot utánpótlás korában került a párizsi csapathoz, a francia bajnokságban a 2012-2013-as szezonban nagyon fiatalon debütált, a rákövetkező évtől pedig gyakorlatilag már alapemberré vált. Az elmúlt szezonban 33 bajnoki és 8 BL-meccsel együtt összesen 50 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, és a jelenleg is futó idényben büntetéséig állandó játéklehetőséget kapott, azonban a legfrissebb hírek szerint már az öltözőből is kitiltották, így jelen állás szerint úgy néz ki, hogy tavasszal nem fog mérkőzéseken játszani…