Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mourinho máris visszautasított egy ajánlatot

Helyi lapértesülések szerint az edzőt kereső patinás portugál csapat a Manchester Unitednél a közelmúltban lapátra tett José Mourinhót szerette volna kinevezni, aki azonban nem élt a lehetőséggel…

A portugál bajnokságban (Primeira Liga) mindössze a negyedik helyen tanyázó Benfica csapata szerződést kötött volna José Mourinhóval, az 55 esztendős szakember azonban visszautasította a lisszaboni gárda ajánlatát – számolt be róla a portugál Record nevű lap.

A Benfica kispadjáról az újévi fordulóban elszenvedett vereséget követően állították fel Rui Vitoriát, és a fővárosi együttes az egykor nagy sikereket elérő, sokakat megosztó trénerben látta volna a megfelelő utódot, aki azonban nem szeretett volna leülni a csapat kispadjára.

A forrás szerint Mourinho minden bizonnyal egy jobb ajánlatra vár, talán éppen egyik korábbi csapatától, a Real Madridtól vagy az Intertől…