Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Azért akadtak, akik bűnbakot is kerestek a vereség után!

Luka Modriccsal ellentétben a Real Madridnál már voltak akik kissé indulatosabbnak tűntek, mialatt értékelni próbálták a Real Sociedad elleni haza vereséget. 

(Kép: soyfutbol.com)

“Nem ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy újjal mutogassunk bárkire, vagy bármire, ugyanakkor a két tizenegyesgyanús helyzetből az egyik jól láthatóan jogos lett volna. Botrányos ítélet volt a Vinícius elleni! Mindig kiálltam a VAR mellett, erre viszont nem gondoltam volna. Még csak vissza se nézték az esetet. Vajon miért?!” – Fogalmazott Ramos, akihez hasonlóan szintén a videóbírót emlegette a Real szervezeti kapcsolatokért felelős igazgatója, Emilio Butragueno.

“Nekem úgy tűnt, hogy a játékvezető és a videóbíró még csak nem is konzultáltak egymással. Mégis akkor mire jó a VAR? A játékvezető nem állt a legjobb szögben, nem láttam az esetet. Pont az ilyen helyzetekben kellene használni a VAR-t.” – Így Butragueno.

Gyorsan jegyezzük meg azt is, hogy mind Ramos, mind pedig Butragueno megjegyezte azt is, hogy csak saját magukat okolhatják a rossz eredmények miatt, és minél előbb változtatniuk kell.