Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea már a Real támadóját is megkörnyékezte – sajtóhír

Egyelőre nagyon nem akar összejönni a várva várt csatárigazolás a Chelsea számára, lassan kezdjük azt hinni, hogy a londoni “Kékeknek” már mindegy, hogy ki csak valaki végre bólintson rá az ajánlatukra…

Azok után, hogy egyelőre Gonzalo Higuain és Edinson Cavani leigazolása ügyében sem járt sikerrel a gőzerővel csatárt kereső Chelsea csapata, az angol Mirror értesülései szerint a Real Madrid sokat bírtál francia csatárát, Karim Benzemát is megkereste már.

A londoni “Kékek” Alvaro Morata elengedésére készülnek, Maurizio Sarri menedzser pedig valakit mindenképpen szeretne hozni a támadó szekció tavaszi megerősítése érdekében, de első ránézésre meglehetősen érdekes megfontolásnak tűnhet, hogy éppen a “királyi gárda” támadójára esett a – sokadik – választásuk. Benzema a kritikák ellenére hét góljával még mindig a Real Madrid legeredményesebb játékosa a La Liga 2018-2019-es idényében. A spanyol klub részéről az elengedése mellett szólhat viszont, hogy esetlegesen hátha a közelgő (?) Eden Hazard-üzletben bele tudják őt vonni.

A 31 éves támadó 2009 óta szolgálja a “blancókat”, de az előző és a mostani egyelőre jócskán a leggyengébb madridi idényének tűnik.