Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Neymar már bánja a döntését – sajtóhír

A katalán médiában továbbra is rendszerint napirendi ponton szerepel Neymar FC Barcelonához való visszatérésének lehetősége, és egyesek információi szerint mindkét fél szívesen dolgozna újra együtt a másikkal…

A Catalunya Radio megerősítette, hogy Neymar Karácsony előtt a Barcelona egyik játékosmegfigyelőjével, Andre Cury tárgyalt Párizsban, mivel a katalán sztárcsapat továbbra is nyitott a brazil klasszis visszatérésére.

Mint ismeretes, a 26 éves labdarúgó 2017. nyarán máig világrekord transzferösszeget jelentő, 222 millió euróért került a Barcától a PSG-hez, azonban az elmúlt hónapokban rendszeresek azon híresztelések, mely szerint Neymar nem érzi kellően motiváltnak magát a csapata által tökéletesen uralt francia bajnokságban (Ligue 1), és szívesen visszatérne korábbi klubjához.

A fenti forrás által egyenesen az is elhangzott, hogy Neymar már megbánta, hogy másfél esztendővel ezelőtt elhagyta a Barcelonát, és visszavágyik az együtteshez.

Ha valóban ennyire “egymást akarják” a felek, akkor bizony tényleg csak idő kérdése lehet, hogy a brazil klasszis mikor öltheti újra magára a gránátvörös-kékek szerelését…