Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Torino középpályását akarja a Tottenham! – sajtóhír

A Gazzetta dello Sport információi szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur szeretné szerződtetni a Torino francia középpályását, Soualiho Meite-t…

Az olasz napilap értesülései alapján a Tottenham Hotspur és az AS Roma is komoly érdeklődést mutat Soualiho Meite játékjoga iránt, aki tavaly nyáron csatlakozott a Torino keretéhez. A fiatal francia középpályás gyorsan beverekedte magát a nagy múlttal bíró klub kezdőjébe, kétségtelenül a bikák egyik legmeghatározóbb alakjának számít. Minden bizonnyal a Torino nem fogja könnyedén elengedni Meite-t, akit ráadásul 2023-ig köti szerződés a klubhoz…

Soualiho Meite-t tavaly nyáron igazolta le a Torino az AS Monacótól 10 millió euró ellenében. Ahogy már említettük, a francia középpályás gyorsan beverekedte magát az együttes kezdőjébe, emellett első góljait szintén rövid időn belül megszerezte. Meite ez idáig minden sorozatot figyelembe véve 20 mérkőzésen lépett pályára a Torino színeiben, ezeken pedig 2 gólt szerzett. Az említett csapatok mellett megjárta még többek között a Lille-t és a Bordeaux-t is…