Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Napoli megegyezett az új csatáráról – sajtóhír

Olasz lapértesülések szerint a Napoli megállapodott egy tehetséges támadó megszerzésével kapcsolatban, akit az idény második felére még kölcsönben mostani csapatánál hagynának…

A Calciomercato oldal információi szerint a Napoli csapata sikeres tárgyalásokat folytatott le a Genoa vezetőségével Christian Kouame megszerzésével kapcsolatban, akit már januárban megvásárolhatnak, s a szezon második felére kölcsönben maradna jelenlegi klubjánál, majd nyáron csatlakozna a nápolyi gárdához.

A 21 éves elefántcsontparti támadó első Serie A-s szezonjában 19 mérkőzés alatt eddig három gólt szerzett és további három előkészítést vállalt csapattársai számára. Az ezt megelőző két szezont az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Cittadella csapatában töltötte, ahol a második évében kirobbanthatatlan tagja volt csapatának, és 42 pályára lépés alatt 12 gól fűződött a nevéhez.

Kouame szolgálatai iránt korábban az AC Milan és a Juventus csapata egyaránt mutatott érdeklődést, de úgy tűnik, hogy a két csapat közti híresen jó üzleti viszony miatt a Napoli lesz a befutó érte.