Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Király-kupa: néhol döcögve, de szállította a kötelezőt a Real Madrid

A Király-kupa negyeddöntőjének első felvonásán a Real Madridnak kellett hazai közönség előtt bizonyítania a Leganes ellen. Most sem ment minden simán.

Kép: AS.com

A hétvégi Real Sociedad elleni kínos zakó után nem csoda, hogy a madridi közönség nem jött lázba a csapat kupameccsétől: (relatíve) alacsony volt a nézőszám, valószínűleg csak a legelvakultabb drukkerek jöttek ki megnézni a Leganes elleni produkciót. Solari meglepő módon nem változtatott a legutóbb gólképtelen támadósoron, így ezúttal is a Vinicius-Benzema,Lucas trió nyomult legelöl – eleinte közel ugyanolyan hatékonysággal, mint a Sociedad ellen.

A kezdést követően irányítani kezdett a Real Madrid. Szokás szerint náluk volt többet a labda, letámadással meg tudták zavarni ellenfelük labdakihozatalait, de veszélyesnek nem igazán lehetett őket nevezni. Negyed óra után csak egy elhibázott Benzema lövést tudtak felmutatni, ezek után azonban a Leganes is akcióba lendült. 2-3 veszélyes lehetőségük is adódott, ezek alkalmával pedig Navasnak is volt alkalma bizonyítani: ha már minden áron sztárt kellett hozni Madridba a nyáron, akkor nem biztos, hogy mindenképp a kapuban volt rá a legnagyobb szükség. Courtois helyett egy középcsatár lehet jobb döntés lett volna.

A felbátorodó vendégeknek hátul is figyelniük kellett, hiszen a Real egyre aktívabb lett támadásban. Ha helyzetük nem is volt sok, főleg Odriozola felfutásai tudtak veszélyt okozni. Az egyik ilyen esetnél buktatták a védőt és mindenki büntetőt reklamált – amúgy nem ok nélkül -, de sem Manzano, sem pedig a videószobában dolgozó Mateu Lahoz nem ítélt tizenegyest. Legutóbb is sokan háborogtak ezen a Királyiak részéről, pedig nem azon múlott a vereségük (a Sociedad ellen). Odriozola a félidő végén aztán elrontott egy ordító ziccert (lövés helyett passzolni akart, de a védőt találta meg a labdával), aztán szinte rögtön utána buktatták a tizenhatoson belül, amiért már járt a büntető. Sergio Ramos ezt be is vágta a 44. percben, így pedig megvolt a vezetés a hazai csapatnak.

Kép: AS.com

A második játékrészben sokat dobott a játékukon, hogy sikerült aktivizálniuk Viniciust, akire nagyon odafigyeltek a sötét mezesek. A brazil amúgy sem volt olyan hatékony, mint a Sociedad ellen, de a szünet után olykor már kezdte megközelíteni az akkori formáját. Ettől függetlenül viszont most sem parádéztak, elmaradt a diadalmenet – langyos meccset láthattunk, ahol a Leganes végül nem tudott felnőni ellenfeléhez.

De csak hogy ne maradjunk csatárteljesítmények nélkül, a végéhez közeledve ismét rezdült a háló: Benzema szerzett nagyon jó helyen labdát, majd megjátszotta Viniciust, aki a félig üres kapu felé fordulva (csak védő állt a gólvonal előterében, a kapus nem volt már ott) végül nem lőtt, hanem inkább Lucast játszotta meg. A spanyol pedig nem hibázott. Ezzel a legutóbb kiállított szélső valamit javított a korábbi hibájából, a Real támadósora pedig fel tudott mutatni egy gólt – ez mindenképpen fejlődés. Ráadásul közel 10 perccel később újból sikerrel fejeztek be egy akciót, amikor is Odriozola beadását Vinicius vágta be parádés mozdulattal kapásból Cuellar kapujába. Mestermunka.

A brazil így összehozott egy gólt és egy gólpasszt, a helyén pedig a frissen szerződtetett Brahim Diaz kapott lehetőséget. A Manchester City utánpótlásából “hazatérő” támadó a pálya jobboldalán játszott, de újabb gól már nem született (úgyis majd csak később derül ki, hogy mennyire is volt ő jó fogás). A Real így tehát 3-0-ra hozta a kötelezőt és gyakorlatilag már tovább is jutott. Az eredmény persze az első félidőt látva kissé talán csalóka lehet, de a győzelem megérdemelt. El persze nem kell szállni ilyen teljesítménnyel, a Betis ellen ismét hatalmasat kell majd küzdeniük a hétvégén.

A többi mérkőzésen jóval szorosabb a párharc. A Getafe csak 1-0-ra tudott nyerni otthon, a Villarreal viszont 2-2-t játszott az Espanyollal – valamint az Atletico is csak egy 1-1-re volt jó a Girona otthonában.

https://www.youtube.com/watch?v=Fx6eOk6BKiA

Real Madrid – Leganes 3-0 (1-0)
Helyszín: Santiago Bernabeu Stadion (Madrid), Vezette: Manzano
G.: Sergio Ramos (44. – büntető), Lucas Vazquez (68.), Vinicius (77.)
Sárga lap: Nacho, Valverde, ill. Gumbau, Ruben Perez
Piros lap:

Real Madrid: Keylor Navas – Regulion, Sergio Ramos, Nacho, Odriozola – Ceballos, Casemiro, Valverde – Vinicius Jr. (Brahim Diaz), Benzema (Cristo), Lucas Vazquez (Isco). Edző: Solari.

Leganes: Cuellar – Tarin, Siovas, Bustinza, Juanfran (Arnaiz) – Recio, Ruben Perez, Gumbau (Jonatan Silva) – Sabin Merino, Brathwaite, El Zhar (Eraso). Edző: Pellegrino.

További eredmények:

Girona – Atletico Madrid 1-1
Getafe – Valladolid 1-0
Villarreal – Espanyol 2-2