Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Portugália: Mourinho napokon belül újra munkát kap?

Portugál lapértesülések szerint a Manchester United együttesétől 2018 végén menesztett José Mourinho már nem sokáig lesz munka nélkül.

(Kép: as.com)

Úgy tűnik, a portugál élvonalbeli Benficca mégsem tett le arról, hogy José Mourinhót alkalmazza.

A patinás lisszaboni együttes elnöke az A Bola című portugál lap szerint napokon belül találkozik José Mourinhóval, hogy személyesen győzze meg az MU korábbi menedzserét a közös folytatásról.

Az A Bola arról is ír, hogy Luís Filipe Vieira elnök úr eltökélt szándéka Mourinho szerződtetése, és ennek érdekében a sportvezető minden követ meg is fog mozgatni. A neves sportnapilap idézi Mr. Vieira azon kijelentését, mely szerint a pénz nem lehet akadály.

A portugál sajtó szerint, egyébként az sem véletlen, hogy a Benficánál még mindig nem nevezték meg az elmúlt héten menesztett Rui Vitoria utódját a kispadon – Hiszen ez is annak a jele, hogy a lisszaboniaknál optimisták Mourinho érkezését illetően.