Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Lewandowski ezért nem igazolt Madridba!

Robert Lewandowski korábbi ügynöke, Cezary Kucharski érdekes gondolatokat osztott meg a lengyel Piłka Nożna című, futballal foglalkozó portálnak.

(Kép: as.com)

A 30 esztendős lengyel klasszis kapcsán most első kézből hallhattunk információkat a Real Madridról.

“Nem titok, korábban harcoltunk azért, hogy létre jöhessen a transzfer, azonban  kockázatos lépésnek tűnt, olyannak, amelybe nem feltétlenül akartam belevonni Lewandowskit. Összességében így az volt a célunk, hogy vagy véghez visszük az átigazolást, vagy sikerül egy jobb feltételeket kínáló szerződést kicsikarni a Bayernnel.” – Fogalmazott a játékosügynök, aki elmondta azt is, hogy korábban nem csak a Real volt képben Lewa esetében.

“Voltak megkeresések más kluboktól is. A PSG komoly érdeklődőnek tűnt, de Lewandowski felesége nem akart Párizsba költözni. Hasonló okok miatt nem jöhettek szóba angol klubok. Az egyetlen reális lehetőség a spanyolországi napfény, és Madrid lett volna!” – Folytatta Kucharski, akit a Bayern csatára az izraeli Pini Zahavira váltott, és ezzel lényegében véget is vetve a Real-vonalnak.

“Amikor megjött Zahavi, számomra egyértelművé vált, hogy a Lewa nem fog a Real Madridban futballozni, és erre esélye sem lesz a későbbiekben!”