Tovább folytatja az elnyűhetetlen japán szamuráj – hivatalos

Ficsura Ádám
Ficsura Ádám
újságíró, 2019 január 11. 17:00

A japán másodosztályban szereplő Yokohama FC csapata a minap bejelentette, hogy újabb egy évvel hosszabbította meg veterán legendája szerződését…

Kazuyoshi Miura egyszerűen nem tudja abbahagyni szeretett sportját, és 51 évesen újabb szezonra kötelezte el magát csapatához, melyet már 2005 óta hűségesen szolgál.

Az 1993-ban Ázsia legjobb játékosának választott japán támadó 2017-ben a profi labdarúgás történetének valaha volt legidősebb gólszerzője lett, a következő szezonban pedig tovább írhatja felül a hasonló rekordokat, mert Miura továbbra is elnyűhetetlen.

“Egyetlen percet, egyetlen másodpercet sem szeretnék elvesztegetni, továbbra is kitartok a labdarúgás mellett és maximális erőbedobással teljesítek minden egyes edzésen” – mondta hosszabbítása kapcsán a labdarúgó.

“51 évesen már nyilván veszít az ember az erejéből, állóképességéből, de őszintén mondom, hogy még mindig képes a csapat hasznára lenni, ezért amikor szükség van rá, használni fogom” – tette hozzá a csapat brazil menedzsere, Edson Tavares.