Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A városi riválistól is kikapott az Arsenal! – videóval

A Premier League 22.fordulója máris egy komoly rangadóval vette kezdetét, ugyanis a West Ham hazai közönség előtt fogadta a londoni rivális Arsenal együttesét.

A 22.forduló nyitómérkőzésén Emery tanítványaira egy nehéz mérkőzés várt, ráadásul az egykori Arsenal játékos Samir Nasri ezen a mérkőzésen tért vissza a pályára a WHU színeiben. A találkozó remek lüktető iramban vette kezdetét, a találkozó első tíz percében inkább távoli lövésekkel próbálkoztak a csapatok, Lacazette és Noble is távolról próbálta meglepni a kapusokat nem sok sikerrel. A 11.percben az utóbbi időben nagy formába lendülő Felipe Anderson lövése kerülte el Leno kapuját. A 14.percben Iwobi kiváló labdáját követően Alexandre Lacazette került ziccerbe, de Fabianski kiváló mozdulattal hatástalanította a francia ziccerét. A 25.percben a hazaiak is megvillantak azonban Samir Nasri lövése nem találta el Leno kapuját. Az első félórát követően kiegyenlített játék folyt a pályán. A 32.percben Nasri készítette le lövésre a játékszert brazil csapattársának Felipe Andersonak aki nem tudta mattolni Lenót és a kapu jobb oldala mellé lőtt. Három perccel később az Arsenal fiatal francia játékosa Guendouzi nagyon közeljárt a vezetés megszerzéséhez, miután távoli bombája éppenhogy elkerülte a bal kapufát.

Fordulást követően a West Ham nagy lendülettel kezdett, aminek következtében a 48.percben meg is szerezték a hazaiak a vezetést, miután Nasri passzát követően a mindössze 19 esztendős Rice parádésan tekert Leno hálójába megszerezve első gólját a PL-ben. A gólt követően az Arsenal nem nagyon tudott veszélyes lehetőségeket kialakítani. Unai Emery ezt követően kettős cserére szánta el magát és pályára küldte Ramsey és Torreira kettősét. A 64.percben Aubameyang találta magát ziccerben, de a gaboni csúnyán fölé durrantott. Három perccel később újabb nagy Arsenal egyenlítési leheőtség maradt ki, ezúttal Iwobi lövése súrolt a bal kapufát majd Guendouzi lövésé fogta könnyedén Fabianski. A hajrában az Arsenal mindent elkövetett az egyenlítés érdekében, de a West Ham hősies védekezéssel otthon tartotta a három pontot.

West Ham – Arsenal 1-0 (0-0)
Olimpiai Stadion, London, v.: J.Moss
Gólszerzők: Rice (48.)
Sárga lapok: Mustafi (46.), Kolasinac (60.)
Kiállítás:

Képek: premierleague.com