Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Közel egy évtized után távozhat a United kapitánya – sajtóhír

Szigetországi sajtóorgánumok beszámolója alapján a Manchester United a télen megválna csapatkapitányától.

A Serie A-ban folytathatja Valencia. (kép: thesun.co.uk)

A Mirror szellőztette meg elsőként a hírt, hogy Antonio Valencia, a „Vörös Ördögök” 33 esztendős csapatkapitánya már ebben a hónapban búcsút inthet Manchesternek. A labdarúgónak a nyáron lejár a szerződése, melyet a kora miatt már nem kívánnak meghosszabbítani a Unitednél. A lap szerint a 93-szoros ecuadori válogatott játékost a Serie A-ban szereplő Inter együttese vinné.

Valencia még 2009. július 1-én csatlakozott a Manchester Unitedhez a Wigan együttesétől, közel 19 millió euróért. Szerződtetését követően szinte minden United edzőtől megkapta a bizalmat a labdarúgó, s eddig összesen 338 alkalommal ölthette magára a klub mezét. Közel tíz esztendős manchesteri pályafutása alatt mindent megnyert Angliában, amit csak lehetett, valamint egy Európa liga győzelemnek is a részese volt. A kapitányi karszalagot még a tavalyi szezonban kapta meg José Mourinho irányítása alatt.