Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ma ünnepli 70. születésnapját a Dortmund és Bayern München egykori trénere

A Borussia Dortmund és a Bayern München is köszöntötte hivatalos oldalán Ottmar Hitzfeldet 70. születésnapja alkalmából.

A két német óriás egyaránt sokat köszönhet az egykori kiváló szakembernek. A labdarúgás vérkeringéséből már visszavonult Hitzfeld a Dortmunddal és a Bayern Münchennel is megnyerte a Bajnokok Ligáját, ami egészen egyedülálló. Emellett Németország trónjára is felülhetett mindkét együttessel több alkalommal is, hiszen a sárga-feketékkel kétszer, a bajorokkal pedig 5-ször hódította el a salátástálat.

Válogatott szinten Svájc nemzeti együttesét irányította 2008-tól 2014-ig, amelyet a 2010-es és a 2014-es Világbajnokságra is kivezetett. Utóbbi világesemény pedig edzői karrierjét is lezárta, hiszen a brazíliai vb után már nem vállalt munkát sehol.

Isten éltesse sokáig!