Mesterhármassal jelentkezett a Real Madrid nevelése

Baranyai Balázs
Baranyai Balázs
újságíró, 2019 január 12. 09:06

Ahogy arról már beszámoltunk, meglepetésre vereséget szenvedett péntek este a Celta Vigo a kiesés ellen küzdő Rayo Vallecanótól. A mérkőzés hőse az a Raul de Tomas volt, aki kölcsönben szerepel a Rayónál és egy mesterhármassal vette ki a részét a sikerből.

Kép: Union Rayo

De Tomas 24 éves és a Real Madrid utánpótlásában nevelkedett. Szerepelt kölcsönben a Cordoba és a Valladolid együtteseiben is, majd a Rayónál is kipróbálták 2017 szeptemberében – most augusztusban kezdte meg második etapját a kiscsapatnál. A Rayo olyannyira igényt tart rá, hogy a Transfermarkt információi szerint 1 millió eurót fizettek azért, hogy a támadó nyárig náluk szerepelhessen.

Ami azonban az eredményeket illeti, de Tomas szezonja – csak úgy mint az egész csapaté – minimum visszafogott. A Celta elleni hármassal együtt összesen van 5 gólja idén, amivel amúgy még így is messze a legtermékenyebb játékos a keretben. Most viszont ha rátalál a jó formára, évekre megalapozhatja a helyét a La Ligában. Egy erős tavasszal joggal reménykedhet majd egy újabb első osztályú szerződésben – sőt, nyáron vissza kell majd térnie Madridba, ahol mostanában nincsenek túl jól eleresztve csatárokkal. A kispadon akár még neki is juthatna szerep.

Kép: Marca

Persze utóbbira mutatkozik a legkisebb esély: mindössze egy alkalommal kapott lehetőséget a Real első csapatában, az is egy Cornellá elleni 4-1-es kupameccsen adatott meg neki. Az ő nevével főleg a nyári edzőtáborok során lehetett találkozni, amikor is sokszor fölmerült, hogy esetleg szerephez juthat – aztán általában vagy a tartalékoknál, vagy pedig egy másik csapatnál kötött ki.

Ez a szezon vízválasztó lehet majd a karrierje szempontjából. Már nem mondható kimondottan fiatal játékosnak, így a Real hamarosan dönt majd vele kapcsolatban: vagy számítanak rá hosszútávon, vagy elköszönnek tőle. A Transfermarkt szerint de Tomas értéke folyamatosan emelkedett eddig, most olyan 7 millió euró körül lehet. Remek kiszállópont lenne, még aránylag jól is kereshetnének rajta – ha el akarják adni, akkor most nyáron lesz majd a legideálisabb az alkalom.