Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szalah góljával győzött idegenben a Liverpool! – videóval

A Premier League 22.fordulójában a listavezető Liverpool idegenben a 13.helyezett Brighton otthonában vendégeskedett. Jürgen Klopp együttese igazi középső védő nélkül lépett pályára az Amex Stadionban.

A vörösök esélyeshez méltóan kezdték a mérkőzést és már a találkozó elejétől érződött Klopp csapatának fölénye. A német mester ezúttal a védelem közepén a brazil Fabinhot nevezte a kezdőbe, miután Matip és Lovren is maródiak listáján volt. Az első komoly lehetőségre 9 percet kellett várni, Fabinho hosszú passza után Robertson centerezett középre amiről Firmino éppenhogy lemaradt. A vörösök a folytatásban is irányították a találkozót, de nem találták a rést a Brighton védelmén. A 27.percben Shaqiri fejese éppenhogy elkerülte a kapu jobb oldalát. Az első játékrészben nagyon kevés gólszerzési lehetőség adódott, mivel a hazai együttes a védekezésre helyezte a hangsúlyt amivel a vörösök nem tudtak mit kezdeni.

Térfél cserét követően a Liverpool szinte azonnal megszerezte a vezetést, miután Gross szabálytalansága után a játékvezető büntetőt ítélt a vörösöknek, amit maga sértett Mohamed Szalah váltott gólra. A gólt követően is a Liverpool előtt adódtak lehetőségek, negyedórával a vége előtt Roberto Firmino dönthette volna el a három pont sorsát, azonban a brazil lövését Button hárította bravúrral. A hajrában Mané és Szalah is növelhette volna a liverpooli előnyt, de mindkét játékos kihagyta a kihagyhatatlant.

Brighton – Liverpool 0-1 (0-0)
Amex Stadium, Brighton, v.: K.Friend
Gólszerzők: Szalah (50., büntetőből)
Sárga lapok:
Kiállítás:

A forduló további eredményei:

Burnley – Fulham 2-1 (2-1)
G.: Bryan (20., öngól), Odoi (23., öngól) ill. Schürrle (2.)

Cardiff – Huddersfield 0-0
G.:

Crystal Palace – Watford 1-2 (1-0)
G.: Cathcart (38., öngól) ill. Cathcart (67.), Cleverley (75.)

Leicester – Southampton 1-2 (0-2)
G.: Ndidi (58.) ill. Ward-Prowse (11., büntetőből), Long (45+2.)