Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Franciaországba szerződhet a Dortmund középpályása – sajtóhír

A beIN Sports információi szerint megválhat japán középpályásától a német Bundesligát vezető Borussia Dortmund.

Nyáron minden bizonnyal egy kisebb összeg fejében végleg elengednék a japánt.

Shinji Kagawa, a Dortmund japán válogatott labdarúgója ezen a télen elhagyhatja szeretett klubját és egyben Németországot is. Sajtóhírek szerint a játékos következő állomáshelye a francia élvonalbeli Bordeaux lesz, ahová a szezon végéig kölcsönbe csatlakozna.

A 29 esztendős középpályást a nyáron is elengedték volna, hiszen Lucian Favre vezetőedző már akkor a tudtára adta, hogy nem számol különösebben vele. Ennek megfelelően nem is kapott sok lehetőséget, mindössze négy mérkőzésen lépett pályára a szezonban.

Kagawa két ízben is szerepelt a sárga-fekete együttesnél pályafutása során. Először 2010 és 2012 között, mikor is két bajnoki címet ünnepelhetett a Dortmunddal. Ezt követően a Manchester Unitedbe szerződött, ahol két szezon erejéig volt „Vörös Ördög” és egy PL címet is nyert. 2014 óta, pedig újfent a Dortmund kötelékébe tartozik a labdarúgó.