Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fulham: holland válogatott támadó lehet a megmentő – sajtóhír

Az angol Premier Leaguben 22 fordulót követően kieső helyen álló Fulham együttese a jelenleg is zajló átigazolási időszakban felfrissítené keretét.

Hamarosan a Fulham játékosa lehet az 54-szeres válogatott Babel. (kép: The Sun)

Az angol élvonalba visszajutó londoni együttes a nyáron igencsak bevásárolt, de az új igazolásokkal nem tudtak számottevő sikereket elérni. Ennek okán a vezetőség kénytelen most is új labdarúgók után kutatni, hogy a klub bennmaradjon a PL-ben. Erre a célra a holland Telegraaf szerint Ryan Babelt nézték ki.

A 32 esztendős holland válogatott szélső jelenleg a Besiktas futballistája, ahol mondhatni, hogy élete legjobb formájában van. A török klubnál ugyanis eddig minden sorozatot figyelembe véve 89 meccsen 29-szer volt eredményes. Ilyen jó meccs/gól átlaggal pedig még egyik korábbi csapatánál sem rendelkezett.

Sajtóinformációk alapján Babel már kedden áteshet az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, és ha hinni lehet a pletykáknak, akkor egy hat hónapra szóló kölcsönszerződést ír majd alá. A szélső számára egyébiránt nem lenne ismeretlen közeg a PL, hiszen 2007. nyarától, egészen 2011. teléig a Liverpoolt erősítette.