Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Milan is vinné a Genoa ászát – sajtóhír

Olaszországi sajtóorgánumok szerint a Serie A-ban szereplő AC Milan együttese komolyan fontolgatja a Genoa sztárjának a szerződtetését.

Krzysztof Piatek neve mára már biztosan ismerősen hangzik azok számára is, akik nem követik szorosan az olasz labdarúgást. Az idei szezonban derült égből villámcsapásként berobbanó lengyel támadó több sztárcsapat figyelmét is felkeltette, köztük az AC Milanét is.

A La Gazzetta dello Sport számolt be róla, hogy a Rossonerri vezetői, köztük Leonardo és Paolo Maldini sem tartott a csapattal Dzsiddába, a klub szuperkupa-mérkőzésére, amely szerdán lesz esedékes a Juventus ellen. A lap ezt azzal magyarázta, hogy a Milan mindenképp támadót szeretne igazolni, ugyanis Higuain több, mint valószínű, hogy a Chelseaben fog kikötni.

A hírek szerint a piros-feketék egy igencsak drága kölcsönszerződés keretén belül szereznék meg Piateket a szezon második felére, hiszen a pénzügyi fair-play miatt komoly összegért nem igazolhatnak jelenleg.

A 23 esztendős csatár az idei szezonban 19 olasz bajnoki 13-szor volt eredményes, amivel Cristiano Ronaldo mögött második a Serie A góllövőlistáján.