Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Király-kupa: remek hajrával menekült meg a Valencia – sajtóhír

A spanyol Király-kupa (Copa del Rey) nyolcaddöntőinek visszavágó-mérkőzéseit ezen a héten rendezik, a kedd esti órákban az első két továbbjutó kilétére pedig már fény is derült…

Az egy héttel ezelőtti, idegenbeli vereség után a Valencia csapatának igencsak igyekeznie kellett, hogy elkerülje a blamát a második vonalbeli Sporting Gijón ellen. Ennek ellenére az első félidőben kapura lövést sem sikerült regisztrálniuk, a másodikban azonban váltani tudtak és az utolsó félórán belül összetettben a maguk javára tudták fordítani a párharcot: b két góllal gyakorlatilag egymaga gondoskodott a csapat továbbjutásáról, a végeredményt pedig a 18 esztendős Ferran Torres találata biztosította be.

Valencia – Sporting Gijón 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Mina (66., 76.), Torres (89.) ill.
Továbbjutott: a Valencia 4-2-es összesítéssel

 

Egygólos hazai sikere után idegenben egy első félidei büntető után elért döntetlennel kiharcolta a biztos továbbjutást a spanyol bajnokságban (La Liga) is előkelőbb helyen álló Getafe gárdája a Valladolid együttesével szemben, így a madridi csapat is bejutott a legjobb nyolc közé.

Valladolid – Getafe 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Verde (50.) ill. Angel (29. – büntetőből)
Továbbjutott: a Getafe 2-1-es összesítéssel