Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ázsia-kupa: kialakult a kieséses szakasz mezőnye!

Idén 17. alkalommal rendezték meg az ázsiai kontinens legrangosabb viadalát, az Ázsia-kupát, melynek január 5-től február 1-ig az Egyesült Arab Emírségek ad otthont. A tornán ezúttal bővítették a létszámot, így a korábbiakhoz képest 16 válogatott helyett immár 24 vett részt a viadalon. A mai napon véget értek a küzdelmek a csoportkörben, egyúttal pedig ismertté váltak a nyolcaddöntőbeli párosítások!

A torna győztesének járó trófea, és a kontinensviadal hivatalos labdája (forrás: foxsportsasia.com)

A 17. AFC Ázsia-kupának otthont adó Egyesült Arab Emírségekben lezajlott a torna csoportköre, megvannak a továbbjutók, azaz kialakult a legjobb 16 mezőnye. Alapból korábban összesen ennyi válogatott vett részt az eseményen, de bővítették a létszámot 24 csapatosra.

Összesen 6 csoportban 4-4 válogatott részvételével zajlottak a küzdelmek, melyek végén a kvartettetek első két helyezettjei, valamint a mezőny 4 legjobb csoportharmadikja jutott be a nyolcaddöntőbe.

A csoportok

Az ‘A’ jelű négyesben kapott helyet természetesen a torna házigazdája, amely akár a végső győzelemre is esélyes lehet, és bár az első akadályt sikerrel vette, és csoportelső lett, nem most nyújtotta legacélosabb teljesítményét. A kvartett élén 5 pontot szerezve zárt tehát az Egyesült Arab Emírségek válogatottja, melyet Thaiföld és Bahrein követett egyaránt egy ponttal lemaradva a csoportot megnyerő válogatottól. A negyedik helyen India zárt, de csupán két ponttal lemaradva az élen záró házigazdától. Ennek ellenére tehát így is kiesett az indiai nemzeti csapat, amely a második fordulóban nagy meglepetésre legyőzte Thaiföldet, ráadásul 4-1-re! A harmadik helyen záró Bahrein viszont ott lesz a nyolcaddöntőben, a legjobb csoportharmadikok táborában, méghozzá úgy, hogy a legutolsó csoportmeccsén egy hosszabbításban lőtt büntetővel győzte le Indiát 1-0-ra!

Az A-csoport eredményei

1. forduló
Egyesült Arab Emírségek – Bahrein • 1-1 (0-0)
Thaiföld – India • 1-4 (1-1)

2. forduló
Bahrein – Thaiföld • 0-1 (0-0)
India – Egyesült Arab Emírségek • 0-2 (0-1)

3. forduló
Egyesült Arab Emírségek – Thaiföld • 1-1 (1-1)
India – Bahrein • 0-1 (0-0)

Az A-csoport végeredménye


A B-csoportban a favoritok közül a címvédő Ausztrália válogatottja szerepelt Jordánia, Palesztina, és Szíria mellett. Az ausztrálok már rögtön az első körben nagy meglepetésre kikaptak Jordániától 1-0-ra, majd hátralévő két meccsét megnyerte a címvédő, igaz, az utolsó körben, tegnap megszenvedett Szíria válogatottjával, melyet 3-2-re tudott legyőzni. Végül így is csupán a csoport második helyén végzett, egy ponttal lemaradva a 7 egységet gyűjtő első pozíciót megszerző Jordániával szemben. A harmadik Palesztina lett 2 ponttal, míg az utolsó Szíria 1 ponttal, így látható, hogy kissé szétszakadt ebben a csoportban a mezőny. A csoport első két helyezettjén kívül ebből a négyesből más válogatott nem jutott tovább, Palesztina 2 begyűjtött pontja kevés volt a legjobb csoportharmadikok rangsorában is.

A B-csoport eredményei

1. forduló
Ausztrália – Jordánia • 0-1 (0-1)
Szíria – Palesztina • 0-0

2. forduló
Jordánia – Szíria • 2-0 (2-0)
Palesztina – Ausztrália • 0-3 (0-2)

3. forduló
Palesztina – Jordánia • 0-0
Ausztrália – Szíria • 3-2 (1-1)

A B-csoport végeredménye


A ‘C’ jelű kvartettben egy újabb nagy esélyest kell megemlítenünk, amely nem más, mint Dél-Korea, míg ebben a csoportban szerepelt az olasz válogatottat 2006-ban vb-címre vezető Marcello Lippi mostani legénysége is, azaz Kína válogatottja. A csoport másik két tagja Kirgizisztán és Fülöp-szigetek nemzeti csapatai voltak. Igazán nagy meglepetéssel nem szolgált ez a csoport, ugyanis kapott gól nélkül lett száz százalékosan első Dél-Korea, míg a második helyen a kínaiak zártak, akik csak a csoportelsőtől kaptak ki, másik két meccsüket megnyerték. A harmadik helyen végzett kirgizek ott lesznek a nyolcaddöntőben, ugyanis 3 szerzett pontjukkal a legjobb csoportharmadikok rangsorában zárták. A C-csoport utolsó helyezettje Fülöp-szigetek lett, amely pontot nem, és csupán egy gólt szerzett a tornán.

A C-csoport eredményei

1. forduló
Kína – Kirgizisztán • 2-1 (1-0)
Dél-Korea – Fülöp-szigetek • 1-0 (0-0)

2. forduló
Fülöp-szigetek – Kína • 0-3 (0-1)
Kirgizisztán – Dél-Korea • 0-1 (0-1)

3. forduló
Kirgizisztán – Fülöp-szigetek • 3-1 (1-0)
Dél-Korea – Kína • 2-0 (1-0)

A C-csoport végeredménye


A D-csoport résztvevői közül Irán erősítette az esélyesek névsorát, rajta kívül pedig Irak, Vietnám, és Jemen válogatottja kapott besorolást ebbe a négyesbe. Az élen nem meglepő módon Irán zárt veretlenül, amely csak az utolsó körben nem nyert, akkor Irak ellen játszott 0-0-t, az ellen az Irak ellen amely ezzel szintén 7 pontot szerzett, mint a csoportelső, és magabiztosan jutott szintén tovább a nyolcaddöntőbe. Mögöttük Vietnám zárt 3 ponttal, amely szintén ott lesz a legjobb 16 mezőnyében, míg itt az utolsó helyen Jemen zárt, gólt és pontot sem szerezve, ráadásul góljainak felét már első meccsén megkapta, amikor Irán ütötte ki 5-0-ra.

A D-csoport eredményei

1. forduló
Irán – Jemen • 5-0 (3-0)
Irak – Vietnám • 3-2 (1-2)

2. forduló
Vietnám – Irán • 0-2 (0-1)
Jemen – Irak • 0-3 (0-2)

3. forduló
Vietnám – Jemen • 2-0 (1-0)
Irán – Irak • 0-0

A D-csoport végeredménye

Az E-csoportban Szaúd-Arábia, Katar, Libanon, és Észak-Korea válogatottjai szerepeltek. A csoport élén végül Katar zárt minden meccsét megnyerve, és úgy nyújtva száz százalékos teljesítményt, hogy gólt sem kapott! Második Szaúd-Arábia válogatottja lett 6 pontot szerezve, és csak az utolsó körben vereséget szenvedve a csoport élén záró Katartól. A harmadik helyen Libanon végzett, ám hiába szerzett 3 pontot, ugyanannyit mint Vietnám a D-csoportban, a legjobb csoportharmadikok rangsorában a vietnámiak előzték a libanoniakat, utóbbiak így lemaradnak a nyolcaddöntőről, pedig ebben az összevetésben szoros volt a küzdelem, hiszen mindkét válogatott azonos pontszámmal és gólaránnyal zárt, így a két csapat között már a büntető lapok mértéke is rangsorolt. Az E-csoportban az utolsó Észak-Korea lett, pont nélkül, 1-14-es gólaránnyal.

Az E-csoport eredményei

1. forduló
Szaúd-Arábia – Észak-Korea • 4-0 (2-0)
Katar – Libanon • 2-0 (0-0)

2. forduló
Libanon – Szaúd-Arábia • 0-2 (0-1)
Észak-Korea – Katar • 0-6 (0-3)

3. forduló
Libanon – Észak-Korea • 4-1 (1-1)
Szaúd-Arábia – Katar • 0-2 (0-1)

Az E-csoport végeredménye


Az F-csoportban a torna egyik nagy esélyese is szerepelt Japán személyében. A japánok legutóbb 2011-ben nyerték meg a tornát, és egyben a legtöbb győzelemmel is (4) ők rendelkeznek a kontinensviadalt tekintve. Japánon kívül Üzbegisztán, Ománi, és Türkmenisztán szerepelt még ebben a csoportban. A favorit japánok három győzelemmel száz százalékosan végeztek a négyes élén, míg második a várakozásoknak megfelelően az üzbég válogatott lett, amely csak Japántól kapott ki, másik két meccsét pedig megnyerte. A harmadik helyen Omán zárt, és három szerzett pontjával bejutott a nyolcaddöntőbe! A csoport utolsó helyen a türkmének végeztek, akik pontot ugyan nem szereztek, de három szerzett gólig jutottak a tornán, méghozzá úgy, hogy ebből kettőt a japánok ellen szereztek, és még vezettek is!

Az F-csoport eredményei

1. forduló
Japán – Türkmenisztán • 3-2 (0-1)
Üzbegisztán – Omán • 2-1 (1-0)

2. forduló
Omán – Japán • 0-1 (0-1)
Türkmenisztán – Üzbegisztán • 0-4 (0-4)

3. forduló
Japán – Üzbegisztán • 2-1 (1-1)
Omán – Türkmenisztán • 3-1 (1-1)

Az F-csoport végeredménye


A harmadik helyezett csapatok rangsora


A csoportkör végeztével hamarosan a nyolcaddöntőkkel folytatódnak az Ázsia-kupa küzdelmei, melynek mezőnye teljes mértékben kialakult. Így ismertté vált a legjobb 16 mezőnyének menetrendje, azaz a párosítások a kieséses szakaszban, ami január 20-án három mérkőzéssel veszi kezdetét.

A nyolcaddöntők párosításai

Január 20., vasárnap
12:00  • Thaiföld – Kína
15:00 • Irán – Omán
18:00 • Jordánia – Vietnám

Január 21., hétfő
12:00 • Japán – Szaúd-Arábia
15:00 • Ausztrália – Üzbegisztán
18:00 • Egyesült Arab Emírségek – Kirgizisztán

Január 22., kedd
14:00 • Dél-Korea – Bahrein
17:00 • Katar – Irak

A negyeddöntők párosításai

Január 24., csütörtök
14:00 • Thaiföld/Kína – Irán/Omán
17:00 • Jordánia/Vietnám – Japán/Szaúd-Arábia

Január 25., péntek
14:00 • Dél-Korea/Bahrein – Katar/Irak
17:00 • Egyesült Arab Emírségek/Kirgizisztán – Ausztrália/Üzbegisztán