Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: Mourinho elmondta, szerinte mi volt a legnagyobb probléma!

José Mourinho ha már a beIN Sports szakértője lett, akkor hosszas interjút is adott a világhírű televíziós hálózatnak.

(Kép: as.com)

“Az emberek nem tudják, hogy mi játszódik le a színfalak mögött, így sokszor csak arról tudnak beszélni, amit látnak. Ezek után, ha azt mondanám, hogy a karrierem egyik legszebb eredményének gondolom azt, hogy másodikok lettünk a Premier League-ben a Man. Uniteddel biztosan mindenki őrültnek nézne!. Pedig az az igazság, hogy ezt komolyan így is gondolom, hiszen én pontosan tisztában vagyok a háttrében zajló dolgokkal.” – Kezdte gondolatmenetét a portugál szakember, aki utalt arra is, hogy szerinte például mi votl a legnagyobb gond az MU-nál eltöltött időszaka alatt.

“Sok mindenről írnak, ami nem is úgy történt. De egy biztos, egy profi futballklub csak úgy működhet, ha van tulajdonos, vezérigazgató, sportigazgató, és egy vezetőedző. Csak ilyen háttérrel lehet megbirkózni azokkal a problémákkal,amelyek a mai futballban előfordulhatnak.” – Így Mourinho

A mostanság legélénkebben a Benficával szóba hozott portugál ezt követően annyit árult el jövőjéről, hogy biztosan látjuk majd még őt a futballvilág nagyszínpadán.

“Edzősködni akarok. Hosszú ideje a futballban dolgozom, és még csak 56 éves leszek néhány hét múlva. Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy visszavonuljak. A legmagasabb szinten fogok dolgozni, hiszen továbbra is oda tartozom.”