Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Komoly kritikát kapott Jorginho

A Chelsea a szombati napon az Arsenallal játszott bajnoki rangadót, ahol az “Ágyúsok” meglehetősen simán elintézték a nagy londoni riválist. Ennek apropóján a Manchester United korábbi védő legendája, Rio Ferdinand nyilvánított véleményt.  

A jelenleg a BT Sportnál szakértőként dolgozó Ferdinand nagyon nem finomkodott, mikor a csapat egyik szervezőjéről, Jorginho teljesítményéről kérdezték:

“Ő egy olyan játékos aki megtudná szabni a játék ritmusát. Rajta keresztül épülnek fel a támadások.”

“De kérdezem én, hány gólpasszt adott az idén? Nagyjából 2000 passza van a szezonban ám abból egyikből sem lett gól. “

“Nem védekezik jól, nem fut sokat. Megnézzük ezeket a mérkőzéseket, ezeken rendre lefutják az ellenfél játékosai. Nem nyersz vele védekezésben és nem elég éles elől.”

Nem ez az első alkalom, hogy előveszik őt a szezonban, ugyanis eddig a rangadókon messze alul teljesít és inkább csak a biztonságra törekszik.

Minden sorozatot figyelembe véve idén Jorginho 26 meccsen szerepelt, ezeken pedig egy gólpasszt szerzett.

A mérkőzés után egyébiránt Maurizio Sarri a csapat menedzsere is csalódottan nyilatkozott, a játékosai hozzáállását illetően.