La Liga: Messi kellett a Barcelona győzelméhez – videóval

SzigetiAndrea
SzigetiAndrea
újságíró, 2019 január 20. 22:43

A spanyol bajnokság 31. fordulójának vasárnapi játéknapját a Barcelona – Leganes találkozó zárta. A katalánok vezetést szereztek a mérkőzésen, ám a vendégek kiegyenlítettek, amivel nem nagyon tudtak mit kezdeni addig, amíg Messi be nem állt a második félidőben. 

Forrás: laliga.es

Nem volt túl eseménydús a Barcelona – Leganes találkozó eleje, mivel egyik csapat sem tudott veszélyes helyzetet kialakítani. Először a 27. percben kerültek közel a kapuhoz a katalánok, ám ez is csak Suarez szabadrúgásával, amit Cuellar védett. Aztán a 32. percben mégis csak összejött a hazaiaknak a gól. Jordi Alba középre adása után Dembele lőtt kapásból, laposan a hálóba. A játék képén azonban a gól sem változtatott, ahogy az eredmény sem a félidő végére.

A második játékrészben sem tűnt motiváltnak a Barcelona, amit az 57. percben ki is használt a Leganes, és kiegyenlített. Jordi Alba fejelte  En-Nesyri elé a labdát, aki ezután beadta középre, Braithwaite pedig Ter Stegen mellett belőtte. Valverde itt megijedt, és becserélte Messit is Alena helyére, majd egy újabb kényszerű cserére kényszerült, mert Dembele megsérült. Be is jött Messi pályára küldése, mert a 74. percben az ő lövése után szerezte meg Luis Suarez a vezetést a kipattanóból. A 79. percben akár duplázhatott is volna az uruguayi, ám Cuellar hihetetlen reflexszel védeni tudta a lövését. Innentől azonban már megállíthatatlan volt a Barcelona, és a 92. percben be is biztosították a győzelmüket. Jordi Alba tette oda a labdát Messi  elé a kapu előterében, ő pedig megőrizte hidegvérét és a léc alá lőtt.

Barcelona – Leganes: 3-1 (1-0)
Helyszín: Camp Nou (Barcelona) Vezette: De Burgos Bengoetxea
Gólszerzők: Dembele (32.), Suarez (74.), Messi (90+2.) ill. Braithwaite (57.)
Sárga lap: Busquets (12.), Alena (54.), Roberto (60.) ill. Braithwaite (8.), Tarin (23.), Omeruo (30.)
Kiállítás: – ill. –

Barcelona: Ter Stegen, Jordi Alba, Vermaelen, Pique, Sergi Roberto, Busquets, Arthur (Rakitic, 64.), Alena (Messi, 64.), Dembele (Malcom, 79.), Coutinho, Suarez. Vezetőedző: Ernesto Valverde

Leganes: Cuellar, Silva, Tarin, Siavos, Omeruo, Nyom, Recio, Oscar (El Zhar, 69.), Vesga (Eraso, 86.), En-Nesyri, Braithwaite (Santos, 78.). Vezetőedző: Mauricio Pellegrino