Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Német válogatottal erősítene a Manchester City – sajtóhír

Szigetországi sajtóorgánumok szerint a Manchester City együttese egy német válogatott védekező-középpályással erősítené meg keretét a téli átigazolási időszakban.

Rudy pályafutása során először igazolhat Németországon kívülre. (kép: The Sun)

Pep Guardiola csapata az idén is remekül menetel. Igaz a Premier Leagueben „csak” a második helyen állnak, de a bajnoki cím még abszolút nyitott kérdés, ahogyan a Bajnokok Ligája trófea is. A csapat tele van nagyszerű játékosokkal, de van egy poszt, ahol csupán egy ember áll a rendelkezésre. Ez a védekező-középpályás szerepköre, ahol jelenleg csak a brazil Fernandinho az elérhető.

A The Sun értesülései alapján a manchesteri kékek erre a posztra mindenképp igazolnának a télen. A lap szerint meg is van a jelölt, aki nem más, mint a 27-szeres német válogatott Sebastian Rudy. A 28 esztendős labdarúgó a Schalke együttesét erősíti, ahol nem mindig számítanak rá kezdőként, így esetleges távozása nem jelentene komoly érvágást a “Királykékek” számára. A City állítólag kölcsönben hozná el a labdarúgót a szezon hátralevő részére, aki Fernandinho tehermentesítésére mindenképp alkalmas lenne.