Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: magabiztosan verte a Juventus a sereghajtót – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) új esztendőbeli első, igencsak izgalmasra sikeredett fordulója hétfő este a címvédő és listavezető Juventus sereghajtó elleni mérkőzésével zárult…

A bajnoki címre törő Juventus semmit nem akart a véletlenre bízni, különösen a bizonyítani vágyó Douglas Costa szerette volna megmutatni, hogy helye van a csapatban, és az első negyedórán belül egy lendületes megindulást követően jó 20 méterről bombázott védhetetlenül a Chievo hálójába. A fölényben játszó torinóiak az első félidő hajrájában tudták tovább növelni előnyüket, amikor Dybala játszotta meg a leshatáron Emre Cant, a német középpályás pedig fordulásból tüzelt a kapuba.

Nem sokkal a szünet után egy kezezésért megítélt büntetőből Cristiano Ronaldo is gólt szerezhetett volna, azonban a portugál klasszis nem túl nagy erejű kísérletét a veterán Sorrentino kapus hárítani tudta. Az olasz rekordbajnok a második félidőben ráérősebben játszva is gyakran helyzetben tudta találni magát, a lehetőségek azonban rendre kimaradtak, pedig CR7 előtt is több ígéretes helyzet adódott arra, hogy ne zárja gól nélkül a mai estét. Az utolsó tíz percen belül Bernardeschi kapu elé lőtt szabadrúgásából Daniele Rugani fejelte közelről a harmadik torinói találatot, így a hazai publikumnak a második etap során is jutott egy gól.

Juventus – Chievo Verona 3-0 (2-0)
Gólszerzők: D. Costa (13.), Emre Can (45.), Rugani (84.) ill.

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye