Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal-bosszú készül a Juve ellen

A legfrissebb olasz sajtóhír szerint az Arsenal klubházában bosszút esküdtek a Juventus ellen. Ugyan az „Ágyúsok” önként mondtak le Aaron Ramsey szerződéshosszabbításáról, mégsem állt szándékukban a Juventus karjaiba lökni a walesi középpályást. Állítólag mégsem fognak sokáig szomorkodni Londonban.

Valami nagyon nincs rendben az Arsenalnál. A szakértők szerint különös, hogy miközben olyan minőségi játékosok mint például Mesut Özil, és a már említett Aaron Ramsey csak cserék, vagy tartalékok, addig egy Alex Iwobi a kezdőben lavírozik immár hetek óta. A sajtóhírek szerint Ramsey már alá is írt a Juventus-hoz, ám csak a nyártól, jelenlegi szerződése lejártával költözik Torinóba. Az átigazolás politikáért felelős Sven Mislintat is távozóban van az Emirates-ből, ám ennek ellenére máris dolgoznak a keret erősítésén.

Állítólag azt a régóta kiszemelt James Rodríguezt szeretnék az Arsenalba csábítani, akire a Juve is kivetette a hálóját. Más kérdés, hogy a Real Madrid kolumbiai középpályása a második kölcsönévét tölti a Bayern Münchenben, és bizony a vételi joggal is büszkélkedő bajorok is szívesen megtartanák már végleg James-t.

A 27 éves dél-amerikai középpályás értéke a 60-70 millió eurót is elérheti.