Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Interhez tart az Atlético Madrid veteránja – sajtóhír

Ahogyan arról korábban már többször beszámoltunk, az Inter nyártól szerződtetni készül az Atlético Madridot hosszú ideje erősítő, rutinos védőt, és az aktuális hírek szerint a milánóiak már nagyon közel állnak az üzlet véglegesítéséhez…

A Sky Sport Italia értesülései szerint Diego Godín már mindenben megállapodott az Interrel a közös folytatásról, állítólag már átesett egy titkos orvosi vizsgálaton, és rövidesen előszerződést is aláírhat a milánói klubbal, amely a kiszivárgott információk szerint 2+1 évre szólhat.

A 32 esztendős hátvéd 2010 óta szolgálta a “Matracosokat”, az évad végén lejáró szerződését pedig nem kívánta meghosszabbítani a madridi gárdánál, annak ellenére, hogy a csapat vezetése szívesen marasztalta volna őt a továbbiakban is.

Godín hosszú éveken át alapembere volt Diego Simeone együttesének, s a jelenleg az Intert erősítő Joao Mirandával csapattársak voltak többek közt a 2014-ben spanyol bajnoki címet nyerő gárdában, miközben Uruguay színeiben 125 mérkőzésen lépett pályára, szerepelt a legutóbbi három világbajnokságon is.