Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Több játékosát is beáldozza a Barca De Jong miatt – sajtóhír

Spanyol sajtóértesülések szerint a Barcelona csak úgy tudta meggyőzni Frenkie De Jongot arról, hogy őket válassza, hogy azt ígérték neki, hogy három játékost is eladnak majd a nyáron. 

Forrás: Marca

A spanyol El Chiringuito televíziós műsor információi szerint a Barcelona azt ígérte Frenkie De Jongnak, hogy három játékosát is eladja a középpályáról, így biztos helye lesz a csapatban a fiatal játékosnak.

Maga De Jong is nyilatkozott valami hasonlót egy holland lapnak:

“Tudom, hogy nagyon nehéz lesz bekerülnöm a kezdőcsapatba, de a klub sok mindent ígért, és világossá tették, hogy lehetőséget fogok kapni a szereplésre.”

Quim Domenech újságíró az őt informáló forrásból neveket nem tudott meg, de úgy véli, hogy a nyáron megválnak majd Denis Suáreztől, Rafinhától és Ivan Rakitictól is. 

Suarez és Rafinha távozása nem lenne meglepetés, már egy ideje tudni lehet, hogy nem számol velük a Barcelona, Rakitic távozása viszont már inkább érdekes, főleg, hogy jelenleg a csapat alapembere. Állítólag azért akarják eladni most, mert még a nyáron jó áron tudják értékesíteni a horvát játékost.